Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elfeledett mesterségek 2. rész

Elfeledett mesterségek – Népi gyógyászat

 

Az emberi élet első fázisa a születés. Ma egyértelműnek látszik, hogy ez kórházban történik, bár egyesek ma is a házi szülést részesítenék előnyben. Régen nem volt ilyen dilemma, az otthonszülésnek nem volt alternatívája.

A szülést a bábák vezették le. A bába az adott kor ismeretei alapján rendkívül képzett volt feladata ellátására és miután mindenki ismerte, a falu közösségével együtt élt, a bizalom is maximális volt irányában. A bába jelzés nélkül tudta a szülés várható időpontját, hiszen naponta látta, ismerte  a kismamákat.

Ha eljött az idő, megindultak a fájdalmak általában a férj hívta el a bábát. A szülés helye a tisztaszoba volt, hiszen mint a nevéből is következik, ez volt a legalkalmasabb helyiség steril körülmények biztosítására.

A „szülőszobában” csak a bába és a kismama tartózkodhatott, a férj helye ilyenkor a ház legtávolabbi helyiségében volt. A mai időkben szinte már megszokott „apás szülés” szóba sem jöhetett. A bába feladata volt az újszülött első fürdetése, öltöztetése, pólyálása. Az édesanyát is ő mosdatta le, majd hasát vizes lepedővel körbecsavarta a has eredeti alakjának mielőbbi visszanyerése érdekében. A lepedőt két óránként cserélni kellett.

A bába szolgálata ezzel még nem ért véget. A szülést követően még 6-8 napig kijárt a házhoz, fürdette a gyereket, gondozta az anyát (aki ez ideig nem kelhetett fel), ellenőrizte a gyerek fejlődését és az anya állapotát, ha kellett tanácsokkal szolgált.

De a bábának voltak hivatali kötelezettségei is. A szülés másnapján köteles volt azt bejelenteni, hogy a gyerek vallásának megfelelő anyagkönyvbe rögzítve legyen az esemény.

Ha a született gyerek életképtelennek bizonyult a bába megkeresztelte, nehogy pogányul haljon meg.

A hivatalos keresztelőt a gyermek 2 hetes korában tartották, ahol – és természetesen az ezt követő lakomán – a bába díszvendég volt.

A bábák megbecsülését jelzi, hogy a velencei református iratokban 1986-tól feljegyzésre került az összes bába neve: az első Dvorek Antalnétól az 1959-ig még praktizáló Asztalos Rozáliával bezáróan 51 név.

A bábákat eleinte természetben fizették, de a háború után már hivatalos fizetést kaptak.

A csecsemőgondozást sok babona, téveszme övezte. A csecsemők sírását, nyugtalanságát sokan szemmel verés következményének tartották. Szerencsétlen, ártatlan öregasszonyokat vádoltak meg megrontással (pl.: Naca néni, Lidi néni). A szemmel verést úgy  bizonyították, hogy három szál gyufa parazsát szentelt vízbe rakták és ha a hamu a pohár aljára ülepedett, akkor egyértelművé vált a gyanú. Ezzel a szentelt vízzel megmosdatták a babát, majd imádkozás közben az ágy alá öntötték a vizet.

A gyermek és felnőttkorban jelentkező járványoknak, betegségeknek gyógyítására még nem álltak rendelkezésre a mai kor nagyhatású gyógyszerei, ezért a természetben és környezetükben megtalálható növényeket, eszközöket alkalmazták gyógyításra. A gyógynövények ismerete szülőkről gyermekekre szálló tudomány, mely évszázados tapasztalatokon és eredményeken alapszik, mely iránymutató a ma embere számára is. Hiszen sok orvosság a növényekben található drog szintetikus előállításán alapszik, a gyógynövényboltokban található hatalmas választék pedig ennek az ősrégi tudománynak a ma is élő bizonyítéka.

Természetesen minden korban voltak, és sajnos ma is vannak, akik beteg emberek elesettségét, kétségbeesését, gyógyulni vágyását kihasználva próbáltak hasznot húzni. A csodaelixírek, mindent gyógyító eljárások, csodakenőcsök eladásával, az emberek becsapásán túl ártottak a valódi gyógyító eljárások elfogadásában is.

A népi gyógyászat sok, még ma is használt eljárást alkalmazott a problémák legyőzésére. A teljesség igénye nélkül bemutatok néhányat.

Sebsérülésre farkasalmát, paradicsomot tettek. De alkalmaztak útifüvet és megtört (hogy levet eresszen) diólevelet is. Lemosásra diólevél főzetet, de vizeletet vagy szódabikarbónás vizet is használtak. Sokan  összerágott pirospaprikás, sós kenyérrel gyógyítottak.

Kelésre paradicsomot, kovászt, tejfölös lisztet, tojásfehérje és timsó keverékét de liszt+zsír+tejföl keveréket, farkasalmát, mályvát, liszt+kovász+tejföl+hagyma keveréket, disznózsírt, tej+lenmagliszt keveréket is használtak. Méh vagy darázscsípés esetén petrezselymes vagy ecetes bedörzsölést alkalmaztak. A kifújt kezet, arcot, égett bőrt tejjel ápolták.

A szemölcsöt lószőrrel elkötötték és kutyatejjel vagy fecskefűvel kezelték. Bőrkeményedésre, tyúkszemre csalánfőzetet használtak lábáztatásra, majd marhafaggyúval puhították fel a bőrt.

Hajhullás ellen csalán vagy hársfa főzetet, szemgyulladásra kamillateát használtak. Árpás szem esetén egyszerűen – nem túl elegánsan - szembeköpték a beteget. Fejfájás ellen sósborszeszes bedörzsölés volt a megoldás. Fülfájásra langyos olajat öntöttek a fülbe, majd vattával bezárták. Óránként ismételték. De alkalmaztak összetört kövirózsát, fokhagymát, főtt krumplit is a fül gyógyítására. Huzat esetén meleg sót tettek a fülre.

Lyukas fogba szegfűszeget vagy papírhamut tettek. De használtak pálinkás vagy sósborszeszes öblögetést is. Természetesen ez csak átmeneti orvoslás, a végső megoldás a borbély vagy orvos fogója volt.

Orrvérzésre az orrcsont masszírozása, a fej hátrahajtása és a nyak borogatása volt a megoldás. Magas lázat borogatásokkal (csukló, boka, mellkas hűtés), forró bodzatea által kiváltott izzadással csökkentettek. Köhögés ellen hársfateát vagy mézes bodzateát ittak. Hatásos volt a mellkasra kent zsír vagy birkafaggyú útilapuval betakarva.

Kihűlés ellen ecetes, sós, kamillás forró vízbe áztatták a lábukat.

Torok, mandulafájás gyógyítója a cickafű teával vagy sós vízzel vagy zsálya teával vagy hipermangán oldattal történő gargalizálás majd kamilla- vagy zsályatea fogyasztás.

Gyomorfájást kamilla-, bodza- vagy fehérüröm teával, pálinkával csillapítottak, vesebántalom esetén békarokka teát ittak. Epefájdalom ellen vadkender teát ittak szigorúan ízesítés nélkül.

Reumás fájdalmat ecetes borogatással, hátfájást forró vasalóval enyhítettek.

Két asszony neve is fennmaradt (Bekő Julis néni és Gulyás Istvánné Mári néni) akik kenőasszonyként masszírozták igen jó hatásfokkal a fájó testrészeket.

A lábfájást sósborszeszes bedörzsöléssel, a visszeret körömvirág kenőccsel gyógyították.

Vannak fennmaradt csodatörténetek is. Két asszonyról mesélnek (nevük feledésbe merült), akik gyógyítani tudták a sárgaságot (ez halálos betegség volt akkoriban) egy szirupos folyadékba tett fehér porral. Az összetétel sajnos titok maradt.

 Egy másik gyógyító libapiszkot és gyógyfüveket pálinkába keverve ért el (?) eredményeket.

A Velencei tó közelsége is szerepet játszott egyes betegségek gyógyításában.

A lápos területeken könnyen lehetett piócához jutni. A pióca vérszívó, tapadókorongjával rászívja magát áldozata testére, kis sebet ejt, melyen keresztül szívja áldozata vérét. Ha jóllakott elengedi áldozatát. Az általa okozott seb soha nem fertőződik el és gyorsan gyógyul. A pióca üvegben sokáig tartható, így mindig készen áll a beavatkozásra. A pióca hatásos magas vérnyomás esetén, ilyenkor nyakra tették. De alkalmas tartották kelés, fájós fog, fájós láb, hátfájás reumás fájdalom enyhítésére, tüdőbaj megelőzésére. A visszeret úgy kiszívja, hogy az nem fakad ki.

A Velencei tó iszapját reumás bántalmak ellen használták. Ennek módja fürdőzés illetve iszappakolás volt: a fájós testrészt iszappal bekenték és a napon megszárították. Az idősek úgy emlékeznek, hogy a tó vizét egy időben gyógyvíznek nyilvánították Ca és Mg tartalma miatt, sőt a Papkert alatt volt egy forrás, amely a Ca és Ra tartalmáról volt híres. Állítólag a tó iszapját még külföldre is szállították.

Jelenleg a tó vize már nem alkalmas gyógyításra. Valószínűleg az intenzív bauxit bányászat okozott visszafordíthatatlan állapotokat. Viszont mélyfúrással sikerült olyan termálvizet a felszínre hozni, melynek köszönhetően a ma embere is gyógyulhat a velencei térség természeti csodájának köszönhetően.

nepi-gyogyaszat.jpg