Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elfeledett mesterségek sorozat- Bakter 8. rész

Bakter

 

A bakter <bajor-osztrák Wächter ’éjjeliőr’ szóból>: éjjeliőr. A múlt században még minden faluban volt bakter. Éjjel járta a falu utcáit. Kis verseket mondva óránként kiáltotta az időt. A baktert a község fogadta meg, hatalmának jelvénye az alabárd vagy más védekező szerszám, amely általában szintén a község tulajdona volt. Bére évenként minden házból egy kenyér, kevés gabona s pár forint. Bakternek általában nagy családos, de a nehéz munkát már kevéssé bíró 50–70 éves ember ment el. A bakternek elsősorban becsületesnek és ébernek kellett lennie, mert éjszaka az egész falu biztonsága, nyugalma, vagyona felett őrködött. Nagyobb városokban több bakter volt, az utcákat felosztották egymás között. Fatelepek, raktárakkal rendelkező kereskedők, üzemek külön fogadtak maguknak baktert. Ezek már nem jelezték az időt, csak a meghatározott területre, értékekre vigyáztak, bérüket pénzben kapták. A bakterság a nyugati középkori városok szervezett közbiztonságának, éjjeli őrségének mintájára terjedt el a magyar nyelvterületen. Az utolsó bakterek az 1930-as évekig teljesítették szolgálatukat.  (Paládi-Kovács Attila nyomán)

 

A bakterlámpa: éjjeliőrök szolgálatban használt lámpása. A közvilágítás általánossá válásáig a sötétedés után közlekedőknek kötelességük volt lámpással járniuk jószándékuk kifejezéseként is. Mind az éjjeliőrök, mind a sötétedés után közlekedők számára a viharlámpák  (petróleumlámpa) elterjedéséig a faléckeretes, üvegfalú, függeszthető lámpák voltak a legcélszerűbbek, melyekben gyertya vagy mécs világlott. A bakterlámpákhoz hasonló szerkezetű, de méretben lényegesen nagyobb és igényesebb kivitelű lámpásokkal világítottak az éjszakai időben intézkedő közigazgatási tisztviselőknek, falusi bíróknak, mezővárosi, városi főbíróknak. Példaként említhető a hódmezővásárhelyi bíró lámpása, amely egy fennmaradt fénykép tanúsága szerint olyan nagyméretű volt, hogy két legény hordozta rúdon. A bakterlámpa is, a bírói lámpás is a szolgálatát ellátó hivatalos személy tekintélyét is kifejezte, hivatalosságát szimbolizálta. (Morvay Judit nyomán)

A bakternótáról: A munkadal egy történelmi válfaja, éjjeliőrök szabályos időközökben előadott, rendszerint versbe foglalt gyakorlatias, vallásos, esetleg személyes vonatkozású éneke. A szervezett éjszakai őrködés s vele együtt a bakternóta német földről került hozzánk. A 15–16. sz.-tól adataink, a 18. sz.-tól szövegeink is vannak. A szokás általánosan, de nem mindenütt terjedt el; a századfordulón szűnt meg. A bakternóta a várvirrasztókkal és a hajnalénekekkel rokon. Idegen dallama és szövege az idők folyamán, főként falusi környezetben fokozatosan megmagyarosodott s egyben meg is rövidült. A szövegek eléggé egységesek. 1–2 órás időközökben hangzottak fel (Nyolcat ütött már az óra ... stb.), az éjfélt általában kihagyták (Éjfélt többet nem kiáltok…). Időközben gyakorlati (A nyugvóhely készítendő; Tűzre-vízre vigyázzatok!) és vallásos (Imádkozva feküdjetek!) tanácsokat adtak, esetleg személyes vonatkozást szőttek bele (Ügyelek, ha tüzet látok…). Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon

Az utolsó velencei bakter

A helyi baktert Kovács Kárónak (Károly) hívták. Az 1910-20-as években ügyelt az éjszakai rendre. Körútja során a Bicskei ház előtt is elment, mire a ház ura  kijelentette: „Minek az éjjeliőr ha senki nem tudja merre jár?” Ettől fogva egy síppal jelezte jöttét Károly bácsi. Bicskei úrnak ez sem tetszett, ekkor meg ezt mondta neki: „Mi a körösztanyád térgyekalácsának (erősen finomított verzió) sípolsz! Nem hagyod az embert aludni!” Erre az éjjelőr válasza az volt, hogy onnantól kezdve ki nem hagyta volna a füttyszót a Bicskei ház előtt. Forrás: Ludmann László

Tűzőrség

 A 30-as-40-es években a lovaskocsival rendelkező lakosságból kijelöltek egy–egy családot, hogy tűzőrséget adjon a tűzoltó szertárnál, az akkori falukocsma mellett. A lovaknak külön istállójuk volt. Tűz esetén ők voltak hivatottak a tűzoltó fecskendőt kiszállítani a helyszínre. Ha fellobbantak a lángok a templom harangját félreverték. Tavasztól őszig tartott ez az időszak, főleg aratás idején. A mostani tűzoltó szertár tetején lévő toronyból figyelték a falut és a határt.  Forrás: Ludmann László

 

 Falut  járó bakter szöveg Velencén

Tizet ütött már az óra,
Hallja minden háznak ura.
Tűzre, vízre vigyázzatok,
Hogy károkat ne valljatok.
Tizet ütött már az óra.

Éjfél után egy az óra,
Nyugalom van a faluba.
Vigyáz miránk az ég ura,
/:Aludjatok nyugalomba.:/

Éjfél után óra három,
Aludjatok, én nem bánom.
Éjfél után óra három,
Én is a virradtát várom.
Szemem álomra lezárom.
Falut tovább én nem járom.
Éjfél után óra három.

 

Bakter kiáltás  1783-ból

Estvéli 8. és 9. órakor:

Hallod –é e ház ura

már 8-at

ütött az óra.

Minden vigyázzon házára,

cselédjére s gyertyájára,

hogy tűz ne légyen kárára,

kitül mentsen egek ura,

már 8-at ütött az óra.

 

Estvéli 10. órakor:

Hallod-é ez háznak ura,

már 10-et ütött az óra.

Vigyázz ember ezen szómra,

ha eddig voltál az ivóra,

menj el az nyugadalomra,

mert nincs írva homlokodra,

miként verradsz föl holnapra!

Örömre kelsz-e vagy búra,

imádkozzál, 10 az óra!

 

Éjfél után 3. órakor:

Éjfél után óra három.

Szolgálatom nehéz járom.

Noha  én az falut járom,

ha alusztok sem sajnálom,

de az négy órát megvárom,

Hogy nem alhatom, az én károm,

éjfél után óra három.

1783-ban egy vármegyei utasításban a sármelléki járás szolgabírája a bakter kiáltást kötelezővé teszi: Éjjelente 8,10, 11, 1, 2, 3 órakor énekelt a bakter.

bakter.jpg