Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elfeledett mesterségek sorozat 5. rész

KÉZI   VETÉS,  ARATÁS

A  18-19.században kizárólag   a  nemesített búza és  rozs  számított kenyérgabonának. Egykor  elsősorban az  önellátást, a  megélhetést jelentette, ezért senki nem  nélkülözhette.

A faekét a  19. század  első felében váltotta  fel  a félvas, illetve  1840-től  a  vaseke. Hazánkban elsőként a „ Vidacs  Ekegyár”  készített  vasekét.( Ekkor  jelent  meg  az  „ösztöke” , amely a  vaseke  elmaradhatatlan  tartozéka volt, ezzel  tisztították  meg  az  ekevasat a  rátapadt  sártól. ) Ez már  szabályozható, állítható  volt, lényegesen gyorsabb, és  sokkal mélyebbre  szántott. A nehz  faekét, sokszor 4 vagy 6  ökör húzta,  a  vasekét 2 ökör, vagy 2 ló.

„Fogasboronával”  elboronálták, és a 19. századtól „felülvetéssel” vetették el, nyakba  akasztott  vetőabroszból, vagy  felkötött kötényből. Bal kézzel fogták az abroszt, jobb kézzel  belemarkolt, és ha jobbra lépett, jobbra, ha  balra lépett balra szórta  a magot.

 Nagyon sok  hiedelem, szokás  kísérte  a vetést, hiszen a következő évi  megélhetésük  függött tőle. Pl: Sok  helyen  a  karácsonyi  abroszból vetettek, „mert akkor  bőven terem és  nem bántják  a kártevők” Vagy:  vetés  előtt egy  búzaszemet tettek a  nyelvük  alá. A  szótlan  vetésnek az  volt  a  célja, hogy a  madarak és a kártevők  ne tegyenek  kárt benne.

Mákot vetni  is  csak  csendben lehetett, sőt, „ hogy nagy legyen  a  mák feje-ezáltal sok mák teremjen, és ne legyen férges”A vetések megáldásának szertartása is hozzátartozott a  paraszti munkák  sorához. A katolikus egyház Szent Márk  napján, Április 25.-én tartotta  a  körmenetet a határba.

Ünneplőben, zászlókkal  vonult  a menet ,  Visszafele az  volt a szokás,  hogy  zöld  búzából, koszorúkat  kötöttek, amelyekből  a  templomba  visszaérve,  az asszonyok  az imakönyvükben préseltek le  egy-egy szálat,  a férfiak  a  kalapjukhoz  tűzték,  „hogy megoltalmazza őket  a betegségektől”

Általában június 29.-én Péter-Pálkor  kezdődhetett a  betakarítás. amely  a  19. század végéig kézzel  történt, kaszával. Előtte  az  asszonyok  munkája  volt, és  sarlóval  vágták a  maroknyi  gabonaszálat.

Amikor  a  lassú, sarlós  aratást  felváltotta a  kaszás  aratás,  összefogtak a

rokonok, vagy  utcabeliek,  és  aratóbandákat alkottak.  24-60 fő  között  volt  egy-egy banda  létszáma. Mind  fiatal  erős férfiak  voltak,  rangot jelentett  bekerülni  a  bandába.  Idősebbeket  azért  nem  engedtek be,  mert már  nem bírja  úgy mint kéne. Élen  haladt  az  első  kaszás, aki  mindenben  az első volt.

Ő kötötte  a  szerződést  a  tiszttartóval, ő állapodott  meg  a  fizetségben és  a  javakban. Ő  válogatta ki a kaszásokat, akik mind  aláírták a szerződést.

A férfiak rendre vágták a gabonát,  az  asszonyok  kétmaroknyi  azaz  két  kaszavágásnyi  gabonaszálat  tettek a szalmából csavart  kévekötélre, és  a  mögöttük haladó kévekötő  azonnal  bekötötte. Mindenkinek  meg  volt a  pontos feladata, a helyét  nem  hagyhatta el  a  nap végéig.A kévéket  egymásra  rakták, minden  tízedik  lett  az aratóké. Meghatározott  munkarend  szerint dolgoztak, pl.  Ha 12  kaszás  vágta  a  gabonát. akkor 12 lány  szedte  a  markot, és 6 kaszás kötözte. Naponta váltottak.  Hajnaltól  este  6.-ig dolgoztak, legtöbbször  napi 14-16 órát, minimum négy héten át.

Általában  a  házaknál  volt  a szemnyerés  színhelye. Régebben  cséphadaróval,

majd cséplőgéppel végezték  ezt a  nehéz és  fáradságos munkát.

Ha  kiment  a gazda  a  földre, megnézni, hogy hogyan  áll  a  munka,    az  asszonyok az  asszonyok  szalmakötéllel  összekötözték a  lábát,  „hogy jövőre is  jó termés  legyen” és  csak  akkor  engedték el, ha bort  adott, vagy élelmet, esetleg pénzt ígért.

A  befejezés  előtt egy kevéske  gabonát lábon  hagytak,  és  azt csak másnap  kaszálták  le. Az  ügyes kezű asszonyok  ebből  fonták  az  arató  koszorút,  amelyet  a legvégén  a gazda  házához  vittek,  énekelve, és  a mestergerendára akasztották.  A  gazda  megvendégelte  őket.

Ezután következett az  uradalmakban  az  arató bál amely  másnap reggelig  tartott.

Az  aratás általában 4  hétig  tartott, a „banda”tizedért  aratott ami  azt  jelentette,  hogy egy  kaszás,  10-13 mázsa gabonát  keresett. Ebből 2-3 mázsa járt  a  fogadott marokszedőnek,  ha családtag  volt  a  marokszedő, akkor  semmi.

A ház padlását  jó  előre  gondosan  letapasztották  sárral, ide kerül  majd  a kicsépelt gabona  a  velencei  határból.

kezi-vetes.jpgkezi-aratas.jpg