Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Fehér Árpád: "Gyüttmentek" Velencén I: Velence népességének létszáma 1880-2011 között

2014.04.02

Gyüttmentek” Velencén I: Velence népességének létszáma 1880-2011 között - na meg a bevándorlók

 

Gyűjtötte:

Fehér Árpád

/www.velenceblog.hu/

2014

 

Gyüttmentek” Velencén I: Velence népességének létszáma 1880-2011 között - na meg a bevándorlók

Ahogy azt már többször említettem, betelepülő vagyok Velencén, 10 éves korom óta élek itt kisebb-nagyobb megszakítással. A korai időszakból (’70-es évek) nagyon ellentmondásos élményeim vannak. Sejtésem szerint nemcsak a számomra volt sokkoló a faluba költözés, hanem az akkori falusiak is ugyanígy élhették meg saját rendjük szétzilálódását.

Erről sokféle megközelítéssel lehet írni. A későbbiekben igyekszem minddel próbát tenni. Ezen megközelítések közül néhány:

-          demográfiai számításokkal (most történik)

-          kulturális megközelítéssel (interjúk során elemezve a már gyökeret vertek és a betelepülők értékrendjének különbségeit)

-          gazdasági megközelítéssel (az „őslakók” és „gyüttmentek” vagyoni és gazdálkodási módja különbségén keresztül)

-          politikailag (a vezető pozíciók elosztásának elemzésén keresztül)

A lista alapján világos: Meglehetősen sok forrás kell a kulturális- gazdasági- politikai metszetek bemutatásához, viszont már elégséges az adat (a KSH jóvoltából), hogy első nekirugaszkodást tegyek a demográfia területén.

Az induló adatokat a KSH 1880-2011 közötti adatainak összeszedésével nyertem.

E szerint Velence népessége 1880-2011 között:

diagram1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. ábra: Velence népessége az 1880-2011. közötti népszámlálásokon

Velence népessége 1880 és 2011 között 1.681 főről 5.474 főre változott. (Megjegyzés: mindenféle számbavételi módszerbeli különbség miatt 1970-től az itt megszámolt u.n. „lakónépességgel”, nem pedig az állandó (fő lakhelyként itt megjelölt lakossal) számoltam és sohasem kevertem a népességbe a Velencéhez csapott más településeket.)

A diagramon látható, hogy a növekedés nem volt egyenletes. Az intenzív növekedés a II. világháború után vált látványossá.

De mihez képest?-tehető fel a kérdés.

A statisztika erre a következő választ adja: Nézzük meg, hogy a népszámlálások közötti egyes években hány százalékkal nő vagy csökken az adott település lakossága, és azt vessük össze –például az országos ugyanilyen adattal!

Ennek a kísérletnek az eredményét mutatja be a 2. kép.

diagram2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. ábra: Velence és az országos népesség növekedési üteme és annak “kisimított” trendje

Velence piros, az országos átlag kék színnel jelölt. Mindkettőhöz u.n. „trendvonalat” is készítettem, hogy a girbegurba vonalak jobban átláthatók legyenek.

A diagramból a következő olvasható ki:

Velence népessége 1880 és kb. 1925 között az országos átlag alatt nőtt. Az 1930-as évektől  viszont folyamatosan meghaladta azt, beleértve a háborús éveket is. Különösen a 60-as, kilencvenes években volt nagy a különbség, igaz, ebben szerepet játszott az is, hogy az 1960-as népszámlálás sajátosan értelmezte az üdülőlakosság létszámát.

Összességében azt lehet mondani, hogy miközben az ország népessége az 1980-as évek óta folyamatosan csökken, Velence lakossága még mindig nő, igaz, ennek a növekedésnek a tempója lassulni látszik.

Érdekes, fontos, de a jelen témába nem vágó kérdés, hogy a világháború előtt Velence miért nem tudta megtartani a népességét !!!

Mi lett volna, ha…

… Velence lakossága az országos átlagban nőtt volna?

Ezt mutatja be a 3. kép.

diagram3.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. ábra: Velence tényleges népessége és az a létszám, ami az országos népességnövekedés ütemében lehetett volna

Ekkor a falu népessége a II. világháborúig gyorsabban nőtt volna a ténylegesnél, majd pedig sokkal lassabban. Nagyságrendileg 1.800 fővel kevesebb lakosa lenne ma Velencének akkor, ha a „gyüttmentek” máshova mennek lakni, ez közelítőleg 3.050 fős mai velencei lakosságot jelentene.

Velence születési arányszáma nem magasabb az országosnál, és a halálozási sem alacsonyabb. A különbözet tehát döntően az ú.n. „vándorlási különbözetből”, a betelepültek és elköltözők különbözetéből fakad, melynek Velence tartós nyertese.

…És akkor mi van?  Önmagában a létszám változása se nem jó, se nem rossz!

Az én válaszom az, hogy hoztak is és vittek is a falutól és a falunak a „gyüttmentek”.

Nekem „gyüttmentként” a korábbi tanyasi életesélyek után a későbbi, még jobb iskolázás esélyét hozta. Édesanyámnak a majdani, ’90-es évekbeli iskolai igazgatóskodás szakmai lehetőségét.

Azok számára, akik az 50-60-as években elvett földjeik tőszomszédságában éltek, akik csak titokban járathatták hittanra a gyereküket, vagy saját érvényesülésük gátját látták anyám megjelenésében az iskolában, biztosan fájdalmat, dühöt okoztunk.  Joggal érezhették úgy, hogy már megint elvettek tőlük valamit. Ez sűrűsödött össze abban a szóban, hogy „gyüttment”.

Azt állítom, hogy ez az igen jelentős népességtöbblet az ország többi településénél erősebben segített az akkori politika számára felülírni a falu egyébként konzervatív kultúráját.  Másrészt a tudatos „káderpolitika” csak gyorsította (nem helyettesítette) a 30-as évektől már elindult nyaralóvilág urbanizáló hatását. A változás tehát bekövetkezett volna, csak az üteme volt kérdéses.

A vallásosságot, a régi, rendies gondolkodást, kezdetben brutálisan, később módszeresen, legutóbb finoman nyomta el a hatalom 1948 és a nyolcvanas évek eleje között. Azáltal, hogy az ötven- hatvanas években tudatosan szakították el az emberek-különösen az értelmiség- kapcsolatát a saját családjuk tradícióitól, sőt fizikai helyétől a burkolt áttelepítések révén, személytelenebb, városiasabb életmodelleket hoztak az ehhez nem szokott faluba-  vele a régi rend és kultúra tudatos felmorzsolását.

Az igazi nagy változás azonban a 70-es évek nyaralótömegének megjelenése volt a faluban. Tíz éven belül közel megduplázódott ekkor a lakóépületek száma. Középtávon lakóik a maguk másságával részévé váltak a falunak, ami immár félig-meddig város. Nem csak attól az, hogy 2004-ben várossá nyilváníttatunk (sőt!), hanem azért, mert lakóinak mind nagyobb hányada napi szinten él városi életet.

Velence már nem falu, és még nem város. Mindkét kultúraszerveződési modellnek megvannak benne az elemei, de egyik sem annyira erős, hogy egyeduralkodó legyen akár a gazdaság, akár a kultúra területén.

Maga a „gyüttment” kifejezés mára kiment a falusi divatból. Akár a boltban, akár a templomban mindennapos az idegen, nem ismert személy megjelenése. Ugyanakkor a grafikonok a népesség-beáramlás lassulását is jelzik.  Van még beépíthető terület, de már vagy nagyon drága, vagy kevéssé kellemes a környék. Más, később urbanizált települések tartaléka kicsit nagyobb e tekintetben és a válság is sokat számít. Általában is csökken a vidékre települési hajlandóság.

Ez azt jelenti, hogy a lassuló változási tempó következtében talán kicsit több az esély arra, hogy Velencén stabilabb, jobban kiszámítható, követhetőbb emberi és kulturális viszonyok alakuljanak ki.

Tíz-húsz év múlva kiderül.

 

Források:

-          KSH NEDA adatbázis

-          KSH népszámlálási adatbázisai (2001, 2011)