Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gschwindt kastély: A Gárdonyi Építész és Mérnökkör publikálta a kastélyról szóló kutatásait

Gschwindt kastély: A Gárdonyi Építész és Mérnökkör publikálta a kastélyról szóló kutatásait

 

Mint arról már korábban írtam, a GÉM vállalta magára, hogy a szeptember 21-i kastélytúra előkészítésekor gyűjtött építészeti és tájépítési információit egységes szövegbe rendezi.

A múlt héten elkészült a munkájuk, és azt Facebook-oldalukon közzétették. Megéri elolvasni:

 

Hauszmannt kerestük Velencén
Kulturális Örökség Napjai, 2014. szeptember 21.

Az idei Örökségnapon Velencére látogattunk át, mert a megadott tematika, a „historizmus” (pontosabban: his-turizmus) emlékei Gárdonyban nem maradtak fenn. Viszont Velencén áll a historizmus egyik legnagyobb építészének, Hauszmann Alajosnak vidéki kastélya, mely azonban évek óta nem látogatható. Ezért megszerveztük, hogy a kastély ezen a hétvégén csatlakozzon az országos programhoz és megnyissa kapuit. A Velencei Helytörténeti Egyesülettel összefogva rendeztük meg vasárnap 14 és 16 között a látogatást, amivel azt is demonstrálni kívántuk, hogy a tó értékeinek népszerűsítésében össze kell fognunk. Az egyesület vezetőjében, Galambos Györgynében, Marikában és a népszerű „
www.velenceblog.com” írójában, Fehér Árpádban kiváló szervezőtársakra találtunk.

Számításunk bevált, hatalmas érdeklődést tapasztaltunk, s mintegy négyszáz látogatót vezettünk végig a kastély termein, ami kissé meg is haladta számításainkat és kapacitásunkat: a hatalmas vendégszám miatt talán nem mindenki tudta követni a kastély történetét idéző előadásainkat, melyeket a portikusz oszlopai közt kezdtünk, a nagyszalonban folytattunk és a kertben fejeztünk be.

Örökségnapi bejárásunk arra mindenképp jó volt, hogy tisztázta, mennyi lehet az épületből Hauszmann-korabeli. A séta szervezése előtt azt gondoltuk: lényegében az ő átalakításai látszanak a kastélyon ma is. Ezt már nem gondoljuk így. Kicsit átíródott a Hauszmann-Gschwindt kastély története.

Annyit tudtunk a kastélylexikonból, helytörténeti írásokból és Hauszmann Alajos naplójából, hogy Velence legrégibb eredetű úrilakját és a hozzá tartozó 400 holdas birtokot a neves műépítész 1910-ben vásárolta Jenő fia számára. Előzőleg a Meszleny, majd a Burchard-Bélaváry családé volt.

Képünk azonban nem állt rendelkezésre ebből a korszakból. Fehér Árpi, a velenceblog szerzője hívta fel a figyelmünket, hogy ő talált egy 1915-ös képeslapot a neten. Erről tudtuk meg, hogy az épület a vásárlás idején klasszicista vonásokat mutatott. Konkrétan egy földszintes épületet lehetett látni a képen, jón oszlopos, timpanonos portikusszal, amely előtt két férfi állt, az egyik kutyákkal. A lap felirata szerint ez a Hauszmann-kastély, s érdekessége, hogy az egykori inas adta fel, aki leírja, hogy 12 évvel korábban kezdett ott szolgálni, amikor a kastély „még más úré volt”. A neten való kutakodás után megtaláltuk e lapnak egy más által postázott változatát, melynek feladója valószínűleg a Hauszmann család tagja, vélhetően az építész nővére, Nelly volt, de szerepel rajta ceruzával egy olyan aláírás is: „Jenő mit den 2 Hunden”, amely vélhetően az építész fiától származik és beazonosítja a képen látható kutyás alakot, aki tehát nem más, mint Hauszmann Jenő.

Egy másik, kétképes lapon, melyet szintén a neten leltünk, látható az épületnek nemcsak a timpanonos főhomlokzata, hanem a hátsó homlokzata is, de ez érdekes módon nem klasszicista, hanem inkább barokkos jegyeket mutat, ugyanolyan boltíves, törten ívelt szemöldökdíszes ablakokkal, mint amelyek ma is jellemzik az épületet. Látható az is, hogy szimmetrikus: hátsó oldalán is rendelkezik egy enyhén kiugró középtaggal és két oldalrizalittal. Bejárata akkor azonban még erről az oldalról nem volt. Később a középrizalit három ablaka közül a középsőt bővítették ajtónyílássá. Ezek a részletek ma is felismerhetők, ennek a déli homlokzatnak a földszintje őrzi leginkább - véleményünk szerint - a Hauszmann korabeli állapotokat. Ráadásul a képeslapon a középtag három ablakának egyikében egy alakot látunk könyökölni, aki talán maga az építész – legalábbis: ha a képre ránagyítunk, egy fehérszakállas arc rajzolódik ki.

A földszintes, elöl klasszicista, hátul barokkos kúriát valamikor 1915 és 1930 között átépítették emeletes neobarokk kastéllyá. A kastélytúra szervezésének elején helytörténeti forrásokra támaszkodva azt feltételeztük, hogy az átalakítás 1923 körül Hauszmann tervei szerint készülhetett. Mintája részben a gödöllői királyi kastély lehetett, ami az ablakosztást és a pártázatot illeti, a kupola viszont más (hatvani, keszthelyi vagy budavári) példák nyomán épült.

Az átépítésről viszont nincsenek meg a tervek, s az emlékeit pedánsan megörökítő, élete utolsó hónapjaiig naplót vezető Hauszmann sem emlékezik meg róla, pedig sokat ír velencei napjairól. Megírja, hogy a háború első évében kis kórházat is üzemeltetett az ún. Vendégházban, amely feltételezésünk szerint az a melléképület volt, amely az 1915-ös képeslapon is látszik a háttérben, s 2008 után bontották le. Nyugdíjba vonulása (1913) után Hauszmann egyre több időt töltött a birtokon és gazdálkodott. Építészi munkásságáért a háború végén, 1918-ban „velencei” előnévvel nemességet kapott, ez is mindinkább kötötte Velencéhez. A proletárdiktatúra idején, 1919-ben budai lakását államosították, ekkor is itt talált nyugalmat, ahogy a húszas években számtalan alkalommal. Halála előtt is ide vágyott, élete utolsó napjait itt töltötte.

Vajon mikor történhetett az átépítés? Mint a képeslapon látjuk, 1915 előtt nem. Bár az talán lehetséges, hogy a hátsó homlokzaton már ekkor is látható barokkos jelleg neki köszönhető, tehát hogy a vásárlás után elkezdte barokkosítani az épületet, ami később megakadt. Talán. És a háború alatt, a nehéz anyagi körülmények miatt nem folytatta. 1919-ben sem. A nemesi cím talán ösztönözhette volna a reprezentatív kastélybővítést, de semmi hiteles dokumentumot nem találunk arra, hogy a húszas években történt volna további átalakítás. Nem igazított el a kérdésben a kezünkbe került műemléki dokumentáció sem, amely 2012-ben, a kastély védetté nyilvánításakor készült. A neobarokk átépítés idejét illetően a dokumentáció is bizonytalan, de inkább a következő tulajdonos idejére, 1926-1927 tájára teszi azt.

Mint tudjuk, Hauszmann Alajos 1926-ban bekövetkezett halála után Gschwindt Ernő szeszgyáros, politikus, FTC-elnök vette meg a kastélyt, melyet nyaralónak használt. A helyi közvélekedés szerint nem sokat foglalkozott az épülettel, kevés időt töltött itt. Ennek azonban ellentmond az a néhány fotó, amely Somlai Tibor Volt és nincs – Nagypolgári és arisztokrata enteriőrök 1900-1945 című kötetében, 2012-ben megjelent a kastély pazar neobarokkos, rokokós berendezéséről. Az Escher Károly által készített fotósorozat valamikor 1930 körül készülhetett, ma az Építészeti Múzeum fotótára őrzi. Somlai közli azt is, hogy a képeken látható enteriőrök Falus Elek, a két háború közötti jeles belsőépítész tervei alapján valósultak meg. Bejárásunkon pontosan azonosítani lehetett a tereket, s a falakra kihelyezett, kinagyított fotók alapján az egykori pompát is sikerült visszaidéznünk. Sajnos a pazar berendezésből már csak egy kandalló és egy cserépkályha van meg.

A műemléki dokumentáció azt írja, hogy 1927 májusában Gschwindt, az új tulajdonos a birtokra küldi Winternitz Arnoldot intézőnek. Winternitz fiának emlékei szerint akkor épült az emeletre vezető díszlépcső, s a következőképp írja le a kastély helyiségeit:
„Az É-i homlokzaton nyíló főbejáraton lehetett bejutni, először az előszobába, onnan a hallba, majd onnan tovább a nagyszalonba. A nagyszalonból jobbra (Ny-ra) nyílt az ebédlő, balra (K-re) pedig a kisszalon. Az előszobából jobbra (Ny-ra) el lehetett jutni a személyzeti lépcsőhöz, majd a konyhába. Az előszobából balra (K-re) egy gardrób-helyiség, az inas szobája és egy WC volt. Az emeleten az emeleti előtérből nyíló, K-Ny-i irányú folyosók mentén három-három szoba helyezkedett el.”

Felmerült a kérdés, ha Gschwindt ennyi energiát fordított a kastélybelső kialakítására, akkor a külső átalakítás, az emeletráépítés vajon nem történhetett-e az ő idejében? De igen, nagyon is. Ennek igazolására Déry Attila, a kiváló építészettörténész, egyetemi tanár volt segítségünkre, aki felhívta figyelmünket Az 50 éves a Vállalkozók Lapja című, 1928-ban megjelent albumra, melyben az szerepel: a kastély neobarokk átalakítását a híres építészpáros, Pogány Móric és Tőry Emil tervezte. Tehát Hauszmann halála után közvetlenül megtörténhetett a tulajdonosváltás, s ezt hamarosan követte az átalakítás, mely 1928-ra be is fejeződött. (Tőry 1928-ban meg is halt.)

A bővítés során az épület nemcsak emeletet és emeletnyi magas manzárdtetőt kapott, hanem egységes neobarokk külsőt is. A főbejárat korábbi portikuszát megnagyobbították, és jobban kiugratták: az oszlopsor vonala mintegy 3 méterrel északabbra került, a hasáb alakú sarokoszlopokat hengeres oszloppárok váltották fel, s timpanon helyett egy kőbabás korláttal szegélyezett erkélyt helyeztek rá, ahová az emeleti szalonból lehetett kilépni. Az erkély fölötti barokkos oromzaton a Gschwindt címer látható (felső mezejében fogaskerék, az alsóban három méhecske), koronával és barokkos foszladékdísszel.

A déli homlokzat közepén, a középső rizalit középső ablaka helyén ajtót nyitottak a kertre és előtte teraszt alakítottak ki, vaskos, babás kőkorláttal. Az oldalszárnyak tetőterén díszes, bádogból készült „kutyaól” ablakok nyílnak. A manzárd kupola felső peremén spiáterből való füzérdíszek futnak körül, a csúcson pedig két fém zászlórúd emelkedik. Az ablakkeretek, az ajtók faragott díszítésűek, ívelt tetejűek, az ablaktáblák osztólécei is fekvő S alakban, barokkosan íveltek. Az ablakokat kovácsolt, néhol barokkosan öblös rács védi. Régen a földszinten zsalugáterek is voltak.

Nyilvánvalóan Pogány és Tőry munkája a keleti kertkapu mellett ma is látható, hasonlóképpen manzárdtetős „gazdasszonyház”, s talán az a neobarokkos víztoronnyal kiegészített istállóépület is, amely ma a szomszédos növényvédelmi állomás területére esik, de egykor a kastély területéhez tartozott.

Nemcsak a kastély, de a kertje is elegánsan rendezett volt a 30-as években. A fényképeken kerek rózsaágyások látszanak mind a déli, mind az északi bejárat előtt, a távolabbi sarkokban medencék és teniszpályák is létesültek. A parkban ősfák álltak, néhány még feltehetően a Meszleny család birtoklásának idejéből, amikor - az archív térképek tanúsága szerint - a tájképi kertben állt egy kerek vízmedence és egy kisebb pavilon is, melyek mára eltűntek. Hauszmann később - az általa átépített - budavári királyi palota Mátyás király-kútjának bronz kutyaszobrai közül kettőt duplán öntetett ki, és ezeket a kastélyparkban állította fel. (A szobrokat a II. világháború végén az orosz katonák elvitték.)

A II. világháború Margit Vonalhoz kapcsolódó harcai során az épület – bár svéd diplomáciai védelem alatt állt - legalább két alkalommal (1944. december végén és 1945. január második felében) katonai harcálláspont volt – informált Fehér Árpád katonai emlékiratok alapján. A műemléki dokumentáció szerint „az 1944-es év nyarán időnként már beszállásoltak egy-egy kisebb német egységet, … októberben már a kastélyba is betelepedtek a németek. … 1944. kora őszén a kastély minden ajtajára kifüggesztettek Gschwindték egy-egy pecsétes iratot, hogy az épület a svéd követség védelme alatt áll. Ezzel azonban senki sem törődött. Feltörték az ajtókat, majd teljesen kifosztották az épületet. Ebben németek, oroszok, falubeliek egyaránt részt vettek.”

Jelentős háborús károk az épületben nem keletkeztek, a főbejárat feletti tetőrész kapott ugyan egy belövést és két szoba kiégett. Erről tanúskodnak a jelenlegi padlástérben jól látható fagerenda felkötések, melyek utólagos javításokra utalnak. A fagerendás födémek megerősítési módja – a sérült, illetve megerősítendő gerenda föl a padlástérben, felülről beépítenek egy új általában fagerendát és ehhez kötik fel az alatta lévő megerősítendő szerkezetet. Ezzel a javítással az alatta lévő tér mennyezetéhez nem kell hozzányúlni, ez ugye egy stukkós felületképzésnél igen előnyős lehet és a födémrész a későbbiekben egyenértékűvé válik. Érdekességként látható az is a padlástérben, hogy a nagy fesztávolság miatt ma már forgalomból kivont I acélgerendák felső talpai láthatók. A talpat lemérve beazonosítható a korabeli táblázatok alapján, hogy itt I 320-as (320mm magas) tartók vannak és a közöttük kialakuló, immár kisebb fesztávokon fagerendák találhatók. Vagyis elmondható, hogy a bejárati manzárdos rész alatt, acél mestergerendás, borított fa fiókgerendás födém van.
Az intézői lakás tetőszerkezete egy aknabelövést kapott. Ezt kijavították: „1945 tavaszától egy ideig a súlyosan megsérült fiúiskola helyett a kastélyban folyt az oktatás” - tudjuk meg a dokumentációból. 1945-ben az egykori tájképi park közepén alakították ki az orosz katonai temetőt, és itt állították fel a ma is látható szovjet hősi emlékművet.

Az épületet 1954-ben államosították, a Dohányipari Szakszervezeté lett, majd 1962-től az Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szövetségének (ÉDOSZ) üdülője. Nyáron gyermeküdülő, télen felnőtt képzések színtere volt. Néhány értékesebb bútordarab és csillár még ekkor is megmaradt, köztük egy pazarul faragott íróasztal.

A fennmaradt fotóalbum szerint nemcsak az ÉDOSZ dolgozói, hanem színészek, sportolók is pihentek falai között. Például a Ferencváros futballcsapata is.

A szakszervezet 2008-ban eladta a kastélyt, azóta nem látogatható.

A használaton kívüliség nem tesz jót az épületnek, amely most még viszonylag jó állapotban van, de ennek ellenére azért nagy felújítási munkák lennének szükségesek, hogy a tókörnyék egyik fő turisztikai látványosságává váljon.

A park egykori területe is nagyrészt megmaradt, csak az északi oldal egy részét parcellázták fel, valamint az egykori gazdasági területek kerültek a Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálathoz. A tájképi stílusú útrendszer nyomai még kivehetőek ma is, valamint a parkban megtalálható néhány idős vadgesztenye, törökmogyoró, hárs, japánakác, tiszafa és fenyő. A kastély előtt állt a Kossuth-fa, amely alatt a legenda szerint Kossuth Lajos is megpihent. A Kossuth-fát 2014 nyarán egy vihar kidöntötte. Darabjaiból a Velencei Helytörténeti Egyesület városi betlehemet faragtat, hajtását pedig megpróbálja felnevelni az utókor számára. A Kossuth-fa csonkja mellett látható két 19. század végéről származó, oroszlánfejes-volutás kőpofafalú pad maradványa.

Zárszó
Végezetül köszönetet mondunk a jelenlegi tulajdonosnak és munkatársainak, akik lehetővé tették, hogy a kastélyt az érdeklődők megtekinthessék. Köszönet velencei barátainknak a szervezésben való segítségért és köszönet a látogatóknak, akik kíváncsiak voltak előadásunkra és megtiszteltek részvételükkel.
Az a közel 400 ember, aki ott volt, elámult a hely magasztosságán. Az épület mai állapotában is elvarázsol és képes élményt nyújtani. A múltról volt szó, de sokan kérdezték, kérdezzük a jövőjét is.
A nagyteremben komolyzenei koncertet hallgathatunk-e, vagy benne kiállítást láthatunk-e valaha? Vagy parkjában a múlt rózsáit felidéző ágyásokat körüljárhatjuk-e? Vagy legyen itt arborétum, mely a helyi kertésztanulóknak foglalatosságot nyújt? Vagy múltidéző szökőkútjába dobhatunk-e pénzt valaha, hogy újra visszatérhessünk?
Mi akik fájdalmasan néztük a kerti pad földre dőlt kőoroszlánjait, azt mondjuk: reméljük, hogy a kastély életre keltése elkezdődött.



Gárdonyi Építész és Mérnökkör