Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Személyes megkeresés Horváth Istvánné

2011.03.16

 

 

Személyes  megkeresés

 

Horváth  Istvánné   NagyErzsébet

 

Velence Vasút utca13   87 éves

Ide  jártam  iskolába  az  Újtelepi   iskolába.

Moharos  Tanító  úr  volt  a  tanítónk, aki  nagyon  jó  ember  volt.

Sokat  jártunk  az  apácákhoz  a  szabadlégi  iskolába. Hívtak  is  minket  mindig

Az apácák,  hogy menjünk  énekelni a  környékbeli lányokkal.

Bennünket  mindig  belülre  is  beengedtek, mindent  elmagyaráztak,  nagyon  kedvesek  voltak. Mi meg  mentünk,  segítettünk tanítottak bennünket.

Nem  voltak  fertőző  betegek  a lakók,  hanem  általában  árva  gyermekek  voltak,  akik  itt a  jó levegőn,  a  jó  koszton  kicsit erőre  kaptak, akkor  vitték

vissza  őket  Budapestre.

Az  egész  újtelep  oda  járt  az  apácák  kápolnájába  vasárnapi  misére.

A  háború  kezdetéig  itt  voltak, akkor  menekültek el.

A  Beck  kastély  mögött  volt  egy  nagyon  nagy  magtár,  ami téglából  épült.

Hajdu Aladár  uraságé  volt,  akinek  Hajdútanyán  volt  a kisebb kastélya.

Ide  hordták  lovaskocsikkal  a megtermelt  búzát árpát,  ez volt  a  termény-

raktár.

Több  intézője  is  volt,  ők jöttek  felfogadni  a  napszámosokat, aratáshoz,

kötözéshez,  kapáláshoz. Nap  végén  fizettek. Nem  volt  állandó   munkahelyünk.

A háború alatt  találatot  kapott, leégett, később  derült  ki,  hogy  vegyvédelmi

állarcokkal  volt   tele, de  hogy  ki  vitte  oda  azt  nem  tudom.

A lebombázott, de   még használható  téglákat  a környékbeliek  széthordták.

 Az  iskola  elvégzése  után  fél-vagy  egy  évig  dolgoztam  az  apácáknál

Nagyon  jó  emlékeim  vannak  a  színdarabokról,  amelyeket  a  „gödörben”

A  Fürediéknél  játszottunk.  A  nagy  hosszú  teremben.

A „falusiak” fönt   a  Miks  kocsmában  játszották, de  sokszor  lejöttek  ide  minket  is  megnézni. (Mi  is   el szoktunk  menni)

A  Moharos  tanító  úr  szervezte  ezeket, szerelmes  darabok  voltak.Sok  darabot  játszottunk,  de  nem  emlékszem a  címükre,.

Talán  „mesevilág „  volt  az  egyik  címe, amiben  én  Nagyságos  asszonyt

Játszottam. Guj  Pali  volt  az  udvarlóm az  életben,  a  darabban  meg  a  férjem.Guj Juci  volt  a  „cselédem” a  darabban.

Még  a hangját  is  el  tudta  változtatni,  talpraesett  vicces  figura  volt,

Az  emberek  sokat  nevettek  rajta.

A  jelmezeket  mi  varrtuk,  meg  uraságoktól  kaptuk., alakítottuk.

Nagyon  emlékszem  hogy  egy  lila  ruha  volt  rajtam, elöl  valami

csillogós Díszítéssel, (amit  a  Pesten  cselédeskedő  Nővéreimtől  kaptam)

nem  ismertek  rám  az  emberek.

Sokáig  Őriztem a ruhát,  aztán  egy  fiatalabb  munkatársamnak  adtam.

A  fénykép  akkor  még  nem  igen  volt   divat.

A  lánytestvéreim  mind  pesten  voltak  cselédek,  ők  jóval   idősebbek  voltak.

Olyan  15-16   éves  koromban  felvittek  dolgozni.

Gyerekekre  vigyáztam,  délelőtt  kettőre,  délután  háromra.

Nagyon  rendesek  voltak  velem,  jó  sorom  volt.

Mindenhol  a  falusi  lányokat  keresték,  ők  nem  jártak  el  csavarogni.

Meg  szót  is   fogadtak,  és  dolgosak  voltak. Nem  követelőztek.

Nagy  Csemege  üzletük  volt  a  nagyságáméknak,  én  vigyáztam a

gyerekekre. Egyszer  az  asszony  megbetegedett, sírt,  hogy  most  mi  lesz,

Mindjárt  jön  haza  a  férje  ebédelni.

Mondtam  neki  hogy  mindjárt  főzök  valamit.

-Te  tudsz  főzni?  Ilyen  fiatalon?

Nagyon  ízlett amit  csináltam,  nem  is  vett  többet  fakanalat  a  kezébe az  asszonyom! (itthon  már  14  évesen  főztem)

Végig  én  főztem   amíg  náluk  voltam. Inkább  vigyázott   a  gyerekekre

amíg  én  főztem.

A  nővéreimmel  kibéreltünk  egy  szobát,  ők  mondták,  hogy éjszakára

ne  maradjak  ott,  legalább  az  éjjel  nyugodt  lesz,  és  kipihenhetem  magam.

Anyukám  nagyon  féltett,  hogy  ilyen  fiatal  voltam.

Nem  volt  sok   helyem,  főleg  oda  ajánlottak  egymás  közt,  ahol  kisgyermekek  voltak..

Már  amikor  nem  dolgoztam  pesten  akkor  is  küldtek  ruhákat  ami  az én  alakomra  való  volt. Irigyeltek  is   érte,  hogy  „városi  kisasszonyosan”

öltözködöm.

Székesfehérvárra  kerültem,  konyhán  főztem  évtizedekig.

Azért  jöttem  haza  pestről,  mert  akkor  már  udvarolt  a  férjem,  akivel

gyorsan  össze  is  házasodtunk.

Ünnepeken  a  bálokra  mindig  hazajöttem. A  belépődíj  kb  5  ft  volt,  ebből

fizették  ki  a  cigány  zenészeket, meg  amit  még  kellett.

(Ajánlom,  hogy  Nagy  Györgyné –pötét  is  keresd  meg  Szél  u. )

A  menyem  Horváth  Istvánné  a  „zsinórban”  dolgozik.

Mondta  hogy  tőlük  is  kérdeztél.

Az  Ő  nagypapája   (+Szőke János )   lószerszámokat  készített  valamikor.

Emlékszik  a  „padra” (munkaasztalra)   amin  dolgozott,  70  évesen  még

citerázott.