Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tóth Lászlóné elbeszélése nyomán - Egy régi történet

2012.08.21

Egy régi történet

    Volt az 1930-1940-es években egy szép puszta Velencéhez 10 km-re délre a Szabolcsi út mellett, Tükrös-pusztának hívták. Ez a szép puszta méltó volt nevéhez, mert az akkori időkben még ritkaság volt, hogy egy puszta összkomfortos legyen. Ezt értsük azon, hogy villany, vízvezeték, csatorna és telefonnal volt ellátva. Ezenkívül mindig rend, tisztaság volt az egész pusztában.

    Egy nagyon szép 10 holdas park közepén állt a 10 szobás magasföldszintes gyönyörű kastély, amelyet 1925-ben Pollack Mihály, az akkori híres építész tervei alapján építettek. Ennek a szép kastélynak és 2000 holdas gazdaságnak a tulajdonosa volt a Tükrössy Richárd és kedves neje a Mauthner Margit, a Mauthner Magkereskedés és Forgalmazó Vállalat tulajdonosa.

     Mi abban az időben 1933-1941-ig laktunk Tükrösben, az Édesapám gépész-kovács volt ott. Az iskoláimat III.-VI-ig ott végeztem el. Közben nyáron én be-bejárogattam a kastélyba, a konyhán tanultam a főzést vagy a Méltóságos asszonytól kapott hímzés kézimunkát csináltam és bevittem megmutatni. Engem a Méltóságos asszony szeretett és ha bementem a kastélyba mindég elbeszélgetett velem. A könyvtárából is olvashattam könyveket.

     Abban az évben 1938 és 1939-ben nyáron nagy vendégség volt a kastélyban. Eljöttek Budapestről a Méltóságosék jó barátai és ismerősei, úgymint Rózsahegyi Kálmán, Jávor Pál feleségével Olga asszonnyal, azután Titkos Ilona és a szomszéd Csongorád puszta tulajdonosának fia, a báró Fürspringer Guidó, velük jöttek a Szapáry Antónia és még más ismert személyiségek. Nagy ebédek, nagy jókedv, szórakozás volt a tükrösi hársfák alatt.

    Ezek az urak és úrhölgyek reggelente vagy kilovagoltak, vagy teniszeztek a parkban a szép teniszpályán.

Egy napon, amikor bementem a kastélyba a Méltóságos asszony meglátott és magához hívott. Azt mondta, hogy volna-e kedvem reggelente 6-8 órakor a teniszpályán az urak és úrhölgyek teniszlabdáit összeszedni és visszaadogatni. Kapok érte 15 fillér órabért. Nekem volt hozzá kedvem és a szüleim is megengedték.

    Így aztán nyáron reggelente mentem a kastély teniszpályájához és szedtem a labdát, ami a hálón túl kiesett.

    Volt reggeli idő, amikor az egész teniszező társaság az inas által hozott friss feketekávét és elkészített szendvicseket ette. Olyankor én a labdákat kerestem a bokrok és a fák alatt és megtörölgettem vizes ruhával és visszaraktam a labdatartóba.

    Volt a teniszezők között egy szép fiatal szőke magas leány, ő teniszezett a legjobban.

Egy reggelizéskor szólt nekem ez a szép leány, hogy én is menjek oda hozzájuk és egyek én is. Megköszöntem, de nem fogadtam el, mondtam, hogy én majd otthon eszem, mert ma Édesanyám tejfeles lángost süt a kemencében.

     Mikor vége lett a teniszezésnek, akkor ez a szőke leány engem odahívott magához és azt mondta : - Ha szépen kérlek, meghívsz hozzátok tejfölös lángost enni?

     Ezután bemutatkozott : - gróf Szapáry Antónia.

Én meg voltam illetődve és mondtam neki : - Tessék eljönni, de ebből baj lesz, mert az urak a reggelinél hiányolni fogják.

Ő pedig megnyugtatott, ne félj, én majd azt mondom, hogy fogyókúrázom.

- Te csak várj meg engem a kastélykert kapuban, mert nem tudom hol laktok !

     Ezek után leadtam másnak a 20 db teniszlabdát, a vizes törölközőt, ő kifizette az órabérem a 30 fillért, amit még 1 pengővel megtoldott.

A kastélykapuban megvártam a grófkisasszonyt, jött is és kérdezte : - Te kinek a leánya vagy?

    Bemutatkoztam és mondtam, hogy az Édesapám a puszta karbantartója, ő a gépész-kovács.

    Hazamentünk.

 A szüleim nagyot néztek, mikor beállítottam a grófkisasszonnyal. De aztán asztalhoz ültünk és ettük a finom friss tejfölös lángost.

    Azután még többször volt vendégünk a grófkisasszony lángosra és palacsintára is.

Mikor ősszel elköszönt tőlünk, már olyan közvetlen szeretettel beszélt velünk, mintha rokonunk lett volna. Nálunk hagyta a névjegyét, amire ráírta : tejfölös lángos.

Meghívott hozzájuk Budapestre a Benczúr u. 48-ba levő palotájukba.

    Sajnos nem került rá sor, hogy elmenjek, mert a következő évben már mi is elmentünk Tükrösből Agárdra. Iskolába kerültem ,majd 3 évre varrodába.

    Csak 42 év után került rá sor, hogy véletlenül találkozzunk.

    Sajnos az én életembe is beleszólt a gyász és a fájdalom. Elvesztettem először az Édesapámat, pár hónap múlva az Édesanyámat, majd a következő év tavaszán a fiatal 45 éves drága jó vejem halt meg 5 perc alatt szívinfarktusban. Ezt a nagy szívfájdalmat már nem bírtam elviselni és megbetegedtem. Bekerültem Budapestre a Szent Imre Kórházba, ott vizsgáltak több héten keresztül, mire eltalálták, hogy depresszióból eredő vashiányom van. Kaptam 2 zacskó vért, vas injekciókat és vastablettákat. Kezdtem rendbe jönni, már tudtam a folyóson sétálgatni délelőtt is, délután is.

    Már sokadszor sétáltam végig a folyosón több betegtársammal együtt, amikor feltűnt egy magas, karcsú, szőke szép nő, amint a járókerettel lassan végigmegy a hosszú folyosón. Többször elmentünk egymás mellett. Megnéztük egymást, nekem is ismerős volt valahonnan, de nem tudtam rá emlékezni.

    Egy délelőtt ismét találkoztunk és ő megállt előttem és így szólt : -Tóth Zsuzsa Tükrösből?

Meglepődtem és kérdeztem, honnan ismer engem?

Azt mondta: - Szapáry Antónia és a tejfölös lángos…

Volt nagy öröm, tegeződés, puszi és még sírás is.

Aztán a következő héten mindig együtt sétáltunk. Elmondta az élete történetét, ami a miénkhez volt hasonló.

 

De ez már egy másik történet, egy igazi magyar úrhölgy küzdelmes szép élete.