Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mesepályázat

VELENCEI NAGYMAMÁM MESÉLTE MESEÍRÓ PÁLYÁZAT

2017 őszén hirdettük meg meseíró pályázatunkat, melynek nem titkolt szándéka az volt, hogy minél többet megtudjunk a régi történetekről, a velencei mondákról, érdekességekről. Nagy segítségünkre volt ebben a helyi általános iskola 4.C osztálya, sok pályamű érkezett, nagyon szép és aranyos írással. A győztes Pósa Hajnalka lett, történetén keresztül megismerhettük a cserfes nagymamát és az akkori életet. A díjátadóra a házasságkötő teremben került sor, minden induló könyvjelzőt, emléklapot és kis mézeskalács csomagot kapott ajándékul. A helyezetteket Koszti András polgármester Úr köszöntötte.

mese5.jpg

 Íme a győztes alkotás:

RÉGI TÖRTÉNETEK

Írta: Pósa Hajnalka 4. C

Átmentem a mamámhoz és megkérdeztem, hogy mi volt a legviccesebb dolog amire emlékszik gyermekkorából. Rögtön kettő történet jutott eszébe.

Amikor mama kisgyerek volt, akkor kemencében sütötték a kenyeret. Minden héten egyszer, de akkor lekváros buktát is sütöttek. Mama unokatestvére, Rudi Pestről, náluk nyaralt. Már nagyon várta, hogy kisüljön a bukta. Dédi mama (sajnos én már nem ismertem) kivett egy forró buktát és Rudi kezébe adta. Nagyon égette a kezét ezért dédimama mondta neki, hogy dobja bele a vizeskannába, majd ott meghűl. A bukta háromszorosára nőtt. Ehetetlen lett. Rudi nagyon mérges volt és kergette a dédit a kemence körül, meg akarta verni.

A másik történet 1964-ből. Mama akkor kezdte meg az általános iskolai tanulmányait Velencén. Hajdútanyán laktak. Minden reggel lovas kocsival hozták a gyerekeket az iskolába. Mama iskolája a mostani Közösségi házban volt. Amikor vége volt a tanításnak gyalog indultak hazafelé a Pusztaszabolcsi úton.  Szerencsére nem sokat kellett gyalogolni, mert ha jött egy lovas kocsi, ami a tanyára tartott, hazavitte őket.

Mamám a szülei szerint nem volt egy mintagyerek. Nem volt rossz tanuló csak a magaviseletével voltak apró problémák. Történt egyszer olyan, hogy a tiltás ellenére lement a pincébe és a létra elvágta a lábát, nagyon mélyen.  Nem merte megmondani, saját magának kötözte. Mikor kiderült orvoshoz vitték, összevarrták. De a mama szétfocizta és kiszakadtak a varratok.  A mai napig ha elveszne, ez a különös ismertető jele.

Mikor mama kicsi volt, akkor minden vasárnap templomba mentek. A kisiskolásoknak az első két sorban, sörpad szerű ülőalkalmatosságok voltak.  Mama nagyon unalmasnak találta az istentiszteleteket, ezért szórakoztatta magát. Lábával csiszolta a padlót, a sapka alatt állandóan vakarta a fejét. Ezért kitiltottál a templomból addig, ameddig nem tanul meg viselkedni. Ahhoz pedig jó pár évre volt szüksége.

Ez alatt az idő alatt történt vele a következő eset is. Abban az időben senki nem épített a gyerekeknek játszóteret. Mindig megkeresték maguknak a játék lehetőséget.  Nagyon leleményesek voltak. Csúszdának nagyon megfelelő volt a friss szalmából rakott kazal. Sokáig nem is volt semmi probléma, nagyon vidáman teltek a napok, ameddig egyszer a mama fejre esett, agyrázkódást kapott.

Mama elmesélte nekem még azt is, amikor ő gyerek volt, a tej nem a dobozban termett. Mikor eljött az este, a tanyán minden gyerek fogta a kis poharát és ment a tehénistállóba, ahol az ott dolgozó bácsik telefejték a bögréket friss tejjel. Mama azt mondta, hogy szerinte az volt az igazi zacskós tej.

Nem volt fürdőszoba, vezetékes víz, telefon, internet, autó, de még kerékpárja sem volt mindenkinek. Mama a mai napig örömmel emlékezik vissza gyermekkorára.